A nagyfeszültségű neoncső részelemei









 

Legutóbbi számunkban általánosságban mutattunk be nagyfeszültségű neonreklámokat, de a tervezőknek és felhasználóknak nem árt a műszaki részletekkel is tisztában lenni, ezért megpróbálunk nagy vonalakban, de részletekre is kitérően beszélni a rendszer elemeiről.

A fénycső működése fizikai oldalról megközelítve a következőképpen néz ki: a levegőmentes és nemesgázzal töltött zárt térben az elektronok összeütköznek a még semleges gázatommal, amelyből elektront szakítanak le. Így a gázatom pozitív ionná alakul, és - fénysebességgel - az ellenkező polaritás (a váltóáram miatt folyamatosan váltakozik) irányába vándorol. Útjuk során az ionok szabad elektront vesznek fel, és visszaalakulnak az eredeti állapotukba. Ez a folyamat elektromágneses energia felszabadulásával jár, amely látható fényjelenségként jelentkezik. Az így létrejövő fényenergia részecskéit fotonoknak nevezzük. Ez a fény neongáznál piros, míg az argonnál halvány ibolyakék színű. (A fény a hanghullámokhoz hasonló elektromágneses hullám - csak azzal ellentétben - légüres térben is terjed.) A légmentes teret a leforrasztott üvegcső, míg a katódot és az anódot az elektróda szolgálja.

Világszerte más üveget használnak

A neonszakma alapkelléke az üveg, amely - a jó elektromos szigetelő tulajdonsága mellett - a legtöbb lúgos és savas oldatnak ellenáll, jól tisztítható, átlátszó és a gáztöltő rendszer alapeleme is. Az üveg egy "szilárd folyadék", halmazállapotainak változása megfordítható reverzibilis folyamat, ezért jól megmunkálhatónak tekinthető. A legegyszerűbb üvegek: a kvarchomok, a mész és a szén-dioxidos víz felizzított, majd lehűlt oldata. A fizikai jellemzőket különféle kémiai elemek vegyítésével befolyásolhatjuk, amelyek a szilárdságot, az olvaszthatóságot és színezhetőséget változtatják. Különböző földrajzi területeken más és más anyagokból - és ezáltal eltérő technikákkal - dolgoznak, így a kész csövekről könnyen megállapítható, hogy a világ melyik területéről valók.

A folyósítást nátrium és a kálium, a stabilizálást a kalcium, magnézium, cink és ólom oxidjai javítják. Fényreklámok gyártásánál az üveg kizárólag melegített állapotban megmunkálható. Vigyázni kell, hogy az üveget a megmunkálás után fokozatosan hűtsük le, mert ellenkező esetben maradandó feszültségek jönnek létre, amelyek töréshez, repedéshez és az ezzel járó hibákhoz vezetnek. Az üveg normál állapota egyensúlyi, a részecskék egyformán tapadnak egymáshoz, és a közöttük lévő távolság is megegyező. A megmunkálás során ügyelni kell, hogy az üveg forrasztásakor megmelegített, olvasztott felületet ne érje fényporszennyeződés, mert a szennyezett felület a két anyag nem megegyező hőtágulása miatt elválik és repedéses hibához vezet.

A lágy készülék üvegmegmunkálási hőmérséklete - összetételtől függően - 400 és 900 Celsius-fok között lehetséges. Hazánkban (a német, osztrák szakmai örökség miatt) elsősorban az úgynevezett nátron, amerikában az ólomoxid tartalmú, míg Spanyol- és Franciaországban a kemény üvegek terjedtek el a neonszakmában. Ezek eltérő hőmérsékleten különböző hajlítási technikát igényelnek.

Újabban "Eurolite" márkanéven egy új, lágy készüléküveg forgalmazására került sor. Ez magában foglalja a nátronüveg és az ólomüveg kedvező tulajdonságait, ezt "ólommentes ólomüvegnek" is nevezik.

Régebben nagyon sok hibával járt együtt, napjainkban viszont a gázzárványok, repedések és geometriai problémák már nem jellemzőek.

Európában a 8, 10, 12, 15, 18, 20, 22, 25 és 38 milliméteres átmérőjű és 1500, 2000 és 3000 milliméter hosszúságú csövek az elterjedtek. E paramétereket a tervezésnél, a látvány és gyárthatóság szempontjából fontos figyelembe venni, illetve alkalmazkodni kell a helyszínen várható igénybevételekhez is.

Elektródák a fénycsövekben

A fénycső másik fontos alkotói az elektródák, amelyek az elektronok beáramoltatását szolgálják. Felépítése - az úgynevezett üvegballonba préselt - árambevezető szálból és az ahhoz kapcsolódó elektródafémből, serlegből áll. A bevezetőszál egyik szabadon levő vége (a kábeleken keresztül) a nagyfeszültségű áramforráshoz (transzformátor) történő elektromos csatlakozást biztosítja, a másik része az elektródafémhez van ponthegesztve. A huzal az üvegbe van forrasztva, s mivel a hő tágulási együtthatója megegyezik az üvegével, így az felmelegített állapotban is vákuumbiztos marad.

Az elektróda üvegballonjának öszszetétele általában nagyon hasonló az üvegcsőéhez, mert csak így szavatolható a tökéletes összeforrasztásuk. Az elektróda ausztenites szövetszerkezetű acél, amely nagy szilárdságú szénben szegény anyag, de napjaikban a széntartalom káros hatása miatt a nikkelötvözetek az elterjedtek. A fémfelületeket bárium, kalcium és stroncium oxidjaival vonják be, amelyeket a csőgyártás során aktiválni kell. Ez 1000 Celsius- fokra történő felmelegítéssel érhető el, amit az elektródaserleg teljes cseresznye-pirossá történő izzítása is jelez. Ez a művelet a mai korszerű fénycsőgyártó berendezésekkel viszont nem okoz problémát, mert lehetőség nyílik hosszú élettartamú csövek gyártására.

Az elektródok elektromos csatlakozása többféle módon alakítható ki, de a legelterjedtebb a hagyományos "sodort" módszer, ahol a nagyfeszültségű kábel lecsupaszított végét sodorjuk össze az elektróda bevezető szálával. Ennél is biztonságosabb csatlakozás és a mechanikai kötésszilárdság elérése érdekében szokás műanyag vagy fém rögzítőket, illetve sorkapocshoz hasonló alkatrészeket használni. Ez elsősorban kültereken és robbanásveszélyes területeken lehet lényeges, például olyan benzinkutaknál, ahol a neoncsövek szabadon szereltek.

Az elektródákat a szerkezetbe építésüknek megfelelően többféleképpen helyezhetjük fel a cső végeire. Általánosan három jellemző kialakítás létezik:

- az egyenes, ahol az elektróda egytengelyű az üvegcsővel (például megvilágító plexicsatornákban és csövekben, rejtett világításoknál)

- a merőleges, ahol az elektróda tengelye merőleges a neoncső tengelyére (például szabadon sugárzó neonoknál, ahol az elektróda és az elektromos kötések rejtve vannak)

- az aláhajtott - fektetett, ahol az elektróda és az üvegcső tengelye párhuzamos, de azok egymás alatti síkban

helyezkednek el (például dobozolt betűkben vagy szabad falfelületre szerelt csöveknél).

Napjainkban az üvegcső szivattyúzása és gázzal történő feltöltése nem a cső közepén, az arra merőlegesen felforrasztott 5-6 milliméteres leszívócsövön történik, hanem az elektródagyártók úgynevezett szívócsővel ellátott elektródákat forgalmaznak. Ennek az az előnye, hogy a csonk a kész reklámon nem látható, szerelésnél és karbantartásnál nem sérül a cső, s a gyártási folyamat is lerövidül és a szivattyúzás is egyszerűbbé válik.

A kereskedelmi forgalomban kapható elektródákat eltérő átmérő, hosszúság (ez a reklámszerkezet kialakításától függ) és működési áram szerint különböztetjük meg. Javasolt párban szívócsővel, illetve anélkül rendelni. Magyarországon a legelterjedtebb és legjobb minőségű márkák az angol Masonlite, valamint a német Neon Products cég termékei.

Fényporok: láthatóvá válnak a láthatatlan színek

A jó minőségű és hosszú élettartamú neonreklámok magas műszaki követelményei mellett a végfelhasználók és tervezők elsődleges érdeklődése általában a csövek színére irányul. Már említettük a használatos nemesgázok kisülési színeit, de ezek közül csak a neongáz élénkpirosa használatos a mindennapokban, mert az argon-higany keverék nem eléggé intenzív és látványos. Azért, hogy ne csak e kettőt kelljen használnunk, és a színkép ibolyántúli - az emberi szem számára láthatatlan - részét is láthatóvá tegyük, szükséges a fényporok használata. A fényporok különböző halogénfoszfátok, szilikátok és wolframátok keverékéből állnak. A leggyakrabban használt színek a zöld, kék, narancssárga, citromsárga, piros és a fehér különböző árnyalatai. Az elkészült neoncső világítási színét a következő három szempont határozza meg: az üvegcső anyagának színe (amely lehet átlátszó, piros, zöld, kék, narancs, sárga, türkiz), a töltő gáz színe (piros neon- vagy kék argon- és higanygőz) és a fénypor színe (ami kikapcsolt állapotban fehér, bekapcsolva lehet zöld, fehér, kék, lila, piros világítási színű). Az argongáz sötét ibolya kisülési színét a jobb láthatóság céljából világoskékre korrigálták, kis mennyiségű higany (2-3 gramm) csőbe való betöltésével. A nem látható UV-tartományban jelentős fényhullámot bocsát ki a higany gőz ionizációja, ami a fényporok gerjesztésében játszik nagy szerepet. A higanygőz ugyanis jól látható fénykibocsátást eredményez.

Mindezek kombinálásából több mint 30-féle színt lehet előállítani. Érdekesség, hogy például ugyanazon fénypor, átlátszó cső esetén neongázzal töltve rózsaszín, argongázzal és higanygőzzel töltve kék világítási színt mutat. A piros rubin színű üvegből készült cső neon- gázzal és kék gázzal, plusz fénypor kombinációjával is nagyon hasonló piros világítási színt mutat. A választásnál az elsődleges szempont, hogy a cső anyagában színes-e vagy csak normál módon porozott. A legfeltűnőbb, legszebb és legerősebb színt az anyagában színes csövek adják, de ezek képviselik a költségesebb kategóriát is. A fehér szín különböző árnyalatait különböző színhőmérsékletekkel határozzuk meg, a színes csöveknél pedig az átmérő és a működési áram változtatásával lehetséges az árnyalatok előállítása. A melegfehér szín a 3500 kelvin, míg a hidegfehér a 6000 kelvin körüli standard színhőmérsékletnek felel meg.

Üvegcsövek csak külföldről

Régebben Magyarországon is gyártottak nyers, meg nem munkált üvegcsöveket, de ma már csak import útján szerezhetők be megfelelő minőségben. Jelenleg a legelterjedtebbek az olasz Technolux és Glostertube, illetve a német Neon Products cégek termékei. Előbbi kettő közel megegyező üvegcsöveket kínál, és fényporozásuk is nagyon hasonlít, de egy rendszeren belül nem javasolt alkalmazásuk, mert előfordulhatnak árnyalati eltérések. Hazánkban a gyárilag előreporozott csövek terjedtek el, de vannak olyan gyakorlati esetek, ahol az üvegcső megmunkálása után még az elektródák felhelyezése előtt kerül fel a fénypor a cső belső felületére. Ez elsősorban a nagyon megmunkált, sűrűn hajlított, szem közelében világító csöveknél (például POP-neonok) fontos, ahol a folyamatos hőterhelés miatt a hajlítások helyén az előporozott csöveknél kiég a fénypor. Az utóporozásnál a ragasztóanyagot 2-3 milliméteres üveggyöngyök csőben rázásával visszük fel a cső felületére, majd a zacskós kiszerelésben kapható fényport a csőbe juttatva és ismét összerázva tudjuk egyenletesen eloszlatni. Az így elkészült csövet 400-450 fokon hevítve szárítjuk - a ragasztóanyag kiégetése céljából -, és csak ezután kerül sor az elektródák felhelyezésére. Ez az eljárás hosszadalmasabb, viszont tökéletes homogén világítási szín produkálható vele, még a legjobban megmunkált részeken is.

Jelen eszmefuttatásunk kissé magán viseli a szűken vett gyakorlati megközelítés jegyeit. Tettük mindezt azért, hogy az érdeklődő kedves olvasókat is csábítva beavassuk a neoncsőgyártás - nem is oly egyszerű - sok évtizedes szakmai múltra visszatekintő titkaira.



A fenti cikk a SIGN-Magazin részére készült, mely segítségével betekintést nyerhetünk a neoncsőgyártásba.
Szerzõ: Bodrogi Tibor